1. fejezet Báli emlék

Drága Olvasóim!

Meghoztam az első részt a blogban! Remélem elégedettek vagytok az első résszel! Ha igen, akkor kommenteljrtek/pipáljatok. Ha a további részek is érdekelnek, akkor pedig iratkozzatok fel nyugodtan!(:

XoLove Sophie

Jenna Anderson

Édesnek is nevezhető álmomból a vekkerem éles ricsaja ébresztett. Kelletlenül keltem ki az ágyból és másztam be a fürdőszobába, hogy összeszedjem magamat. A nagynéném még jócskán aludt, a pasija meg szerencsére valahol máshol töltötte az éjszakát így nincs itthon. Újabb szar nap veszi kezdetét, már most érzem. Nem értem miért gondolja mindenki azt, hogy ez a nagy "amerikai álom" minden átlag embernek megadatik. Faszt. Az csak a sztároknak jut. Bár mit meg nem adnék egy olyan filmbeli életért, ahol a sok csapás után végre valami jó dolog is történik. Nem, nem az a legnagyobb bajom, hogy a nagynénémmel élek (akinek még a részeg paraszt pasiját is elviselem) hanem a suli. Ha nem kéne oda járnom, az maga lenne a megváltás! Nem, nem azért nehéz, mert kemények a tanárok vagy valami (pont ellenkezőleg) hanem mert megkaptam a "Suli kezdő ribanca" címet. Persze nem én tehetek róla...teljesen! Komolyan, hogy lehettem akkora hülye, hogy azt hittem suli legmenőbb arca pont velem akar járni, azért mert érez valamit irántam, ami nem a farkával azonos?! Egy éjszaka...Ennyi tette pokollá az életemet. Felszisszentem, mikor a forró víz égetni kezdte a tegnapi hegeket a kezemen. Mindenkinek menekülnie kell valahová...nekem ez a sors jutott. Nem volt túl sok időm nézegetni a három vágást a csuklómon, hiszen nem akartam elkésni a suliból. Gyorsan felkötöttem a hajamat és egy leheletnyi sminket is magamra tettem, kezdhettem öltözni. Egy csőfarmer és egy laza póló mellett döntöttem, amit egy bakanccsal dobtam fel. Gyorsan lerohantam a lépcsőn és írtam egy cetlit Helennek, hogy elmentem. Szerettem a nagynénémet. Ő volt az, aki öt éves korom óta vigyázott rám, miután a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Vicces történet. Egy tizenhét éves csaj, akinek nincsenek normál szülei, az anyja húgával él együtt, akinek egy seggfej a pasija és akit ráadásul az egész suli a halálba akar kergetni. Igazi American Real Story.

-Hé ribanc!-kiáltotta valaki, majd nekem csapódott valami. A fejemet dörzsöltem az ütés helyén, melyet a kisebb sörös doboz okozott. Az úton lévő vörös cabrioból hangos röhögés hallatszott, majd elhajtottak. Hogy mi a francért nem tudnak békén hagyni? Forrtam a dühtől. Már megint Pamela! Ő volt a suli Barbie babája, aki ha valakit kiszúrt magának, addig nem hagyta nyugodni, míg bele nem őrült az illető. Megszokhattam volna. A folyosón összesúgnak mögöttem. Az utcán megdobálnak és különböző nem éppen szép jelzőkkel illetnek. Az összes barátomat elveszítettem. Legszívesebben sikítani tudtam volna mérgemben! Hogy lehettem akkora barom?! Hogy gondolhattam, hogy Jordan bármit is képes érezni irántam?!

A suliban már a megszokott klikkek alapján voltak a diákok. Egyből a lépcső mellett álltak a deszkások. A fűben a hipszterek, más szóval a hippik (vagy, ahogy én hívom őket füvesek) telepedtek le. Persze volt egy pompon csaj csapatunk is, akik mindig máshol gyakoroltak suli előtt vagy szünetekben. Köztük volt a volt legjobb barátnőm Lindsey is. Amint meglátott egy lesajnáló tekintet után el is fordította a fejét. Fájt. A gimi első éve óta elválaszthatatlanok voltunk. De ez már múlt. A Jordanes botrány után felém sem nézett, pedig szügségem lett volna rá. Szerettem volna láthatatlan lenni, ahogy végig mentem a suli folyosóján. Még az alsóbb évesek is lenéztek. Fájt. Ez is. A szekrényemnél, viszont megtorpantam. Szajha-égtelenkedett a szürke fémen.

-Basszameg.-morogtam. A könny csípte a szememet, de azonnal letöröltem, még mielőtt valaki örömét lelhetné benne. Bevágtam a könyveimet a táskámból és kivettem egy szürke rongyot. Még, akkor hoztam be, mikor suli takarításában segédkeztem az önkéntes csoportban. Ma már oda sem járok, hiszen senki nem akar vagy talán Pamela miatt nem mer velem lenni egy programban sem. És mind ezt a hülye érzéseim miatt.

-Szar érzés lehet.-mondta egy ismerős hang. Éreztem, hogy vigyorog a sanyarú képem miatt. Tuti, hogy elég nagy köze is van a felrathoz.

-Mit akarsz Pamela?-csuktam be a szekrényajtót.

-Olyan savanyú a képed.-biggyesztette le a száját, mintha sajnálna. Éreztem, hogy elszorul a torkom...a haragtól.

-Miért nem hagysz már békén?-suttogtam alig hallhatóan. A folyosón a figyelem kezdett felénk irányodni.

-Ne beszélj így velem-sziszegte fenyegetően.-Vagy különben megbánod te ribanc.-mosolygott "édesen". Még egyszer rámnézett, majd egyszerűen eleljtette a kömyveit.

-Hogy merészeled?!-ordította, mivel elérte, hogy mindenki ránk nézzen.

-Mi történt Pam?-jött oda hozzánk a semmiből Drew a, a focisták kapitánya, aki történetesen ennek az álszent dögnek a pasija.

-Jenna kiverte a kezemből a könyveimet-guggolt le színpadiasan. Azt hittem rosszul hallok.

-Nem is...

-Fogd be és inkább szedd! -szórt villámokat Drew szeme.-Örüljön a képed, hogy csaj vagy különb már nem állnál a lábaidon.-köpte felém a szavakat. Azonnal letérdeltem és elkezdtem összeszedni a földön heverő tankönyveket.

-Parancsolj.-adtam oda Pamelának őket. Még láttam az elégedett arckifejezését mielőtt a csengő megszólalt volna és elviharzottam a terembe.

Én tényleg próbáltam Mrs. May függvényekről tartott csodás létéről szóló magyarázatára figyelni, de nem igazán tudtam öszpontosítani. Akárhogy is akartam. A gondolataim folyvást  szünetben történtek körül kavarogtak. Pedig végetvethetnék. Elég lenne, egy jól húzott vágás a pengével és véget érne a sok gyötrelem és megaláztatás. Valakinek a halálba is kell menekülnie. De mennyire érné az meg? Talán semmennyire, hiszen akkor Pamela és a bandája győzne. Akkor aztán elérnék céljukat. De miért éppen velem történik mindez? Miért hittem? Az egész Jordan Turner és a rohadt őszi bál hibája. Akaratlanul is végigjátszódott bennem, az a nap.

-Jenna drágám készen vagy? -kérdezte Hanna feltehetően a lépcső aljáról. El sem hiszem ezt az egészet. Én Én Én leszek az a csaj, aki ma Jordan Turnerrel fog a sulis bálba menni. Igen! Avval a Jordan Turnerrel, akiért az egész suli (vagy ki tudja talán az egész város) odavan. Teljesen meglepett, mikor odajött hozzám tegnap a suliba és megkérdezte (szigorúan avval a szívdöglesztő mosolyával!) nem akarok e vele menni a bálba, annak ellenére, hogy már csak egy teljes nap van a bálig. Akkor ott átfutott az agyamon, hogy talán csak viccel és így akar rávenni, hogy bégjek, de akkor eszembejutott a sok szekrény mögött titokban csodálás és egyből igent mondtam. Lindsey szinte kiugrott a bőréből, mikor megtudta, hogy elhívott. Hanna pedig, olyan izgatott lett, mintha a saját báljára készülődne. A pasija George viszont nem osztozott az örömömben.

-Megfognak baszni!-ivott bele a kávéjába.

-Nem vagyok ribanc!-háborodtam fel, mire csak megvonta a vállát. Szerencsére Hannának voltak jó ruhái, amik közül válogathattunk Lindseyvel (bár durva, hogy egyezik méretünk a nagynénémmel). Míg Hanna csinálta az egyikünk haját, addig a másik sminkelt, majd fordítva. Remekül szórakoztunk mindannyian és Hanna is újra tini volt egy kicsit, bár nem minthidős lenne a harmincöt évével. Lindsey korán elment, hogy otthon várhassa a lovagját Bobozt, aki kosárcsapat egyik tagja volt.

-Igen, megyek!-mondtam. Most, hogy végig néztem az eredményen elégedett voltam a külsőmmel. A kissé hátul nyitott ezüst flitteres ruha egyszerre volt elegáns és dögös is. A hajamat laza hullámokkal hullottak a vállamra, a sminkem pedig egyszerre volt visszafogott és szexi. Igaz, kicsit feszengtem a magassarkúban és a miniruhában, de a csajok biztosítottak róla, hogy mesésen nézek ki.

-Akkor hát rajta.-mondtam a tükörbeli énemnek, majd egpuszit dobtam saját magamnak bíztatás képpen. Óvatosan lépkedtem lefelé a lépcsőn, nehogy kitörjem Lindsey cipőjének sarkát. Ami majdnem sikerült, hiszen a lábaim azzonnal remegni kezdtek, mikor megláttam lépcső alján öltönyben várakozó Jordant.

-Mesésen nézel ki.-suttogta a fülembe, mibe a gerincem is beleremegett.

-Komolyan srácok már csak a vörös szőnyeg hiányzik.-nevetett fel Hanna és lőtt rólunk pár képet. Az ötök képnél, már kezdtem feszengeni, de Jordan csak mosolygott a szívem meg felmelegedett. Az est többi része viszont csak lékekből áll. Fotózkodtunk, ittunk, táncoltunk, majd mégtöbbet ittunk. A legközelebbi tiszta emlékem, hogy iszonyatos felfájással keltem a szobámban és fáztam. Az ablakom nyitva volt. Furcsáltam a dolgot nagyon, de kikeltem és megfürödtem. Egy rövidnadrágban és egy topban mentem ke a konyháa, hogy bevegyek egy Asprint, de senki nem volt otthon. A hűtőn lévő cetli szerint Hanna és Drew moziba mentek. Visszamentem szobámba kezemben egy erős kávéval. Semmire nem emlékeztem az éjszaka folyamáról. Bekapcsoltam a telefonomat, ami egyből éles csipogásba kezdett. Azt gondoltam, hogy jó volt a bál, de hogy ennyire? Lindsey küldött egy üzenetet, így az volt az első, amit megnyitottam.

"Hogy lehettél ekkora hülye?! Azt hittem nem hagyod megkuratni  magadat!! Erre nézd meg mivel van tele a net!!!"

Fogalmam sem volt mit jelentsen ez, de nagyon megijedtem. Azonnal rámentem a többi értesítésemre, de rögvest elsírtam magamat.

"Ribanc vagy!"

"Hát ezt pont tőled nem vártam volna Jenna..."

"Saját magadat aláztad meg!" nem bírtam tovább nézni. A zokogásom egyre csak erősödött. Mit tehettem?! Félve lejebb görgettem, amikor megakadt szemem egy linken. Ryan Swan, Jordan csapattársa osztotta meg a videót evvel a szöveggel:

"Így alázd meg magad egy éjszaka alatt az őszi bálon! Gratulálok Jenna  Anderson! ( katt a linkre a vidiért)"

Remegő kézzel kattintottam a lejátszás gombra. Előszőr egy halkabb zene vette kezdetét, majd én jőttem a képbe. Ugráltam, ittam egyáltalán nem voltam önmagam. Majd Jordannal a takarítószekrény felé vettükaz irányt, majd sokat sejtető mosollyal magunkra csuktuk az ajtót. Itt vége is lett volna a videónak, de újabb képkocka következett és két nyögés hallatszódott az ajtó mögül.

-Nem, nem, nem-remegrtt meg a hangom és lecsaptam a laptopom tetejét. Hogy tehettem ezt?! Életem első együttlétét részegen (talán bedrogozva is) tettem meg a suli takarító szertárában. És semmire nem emlékszem. A szemeimet marták a könnycseppek, mikor bementem fürdőbe. Undorodtam magamtól, amint belenéztem a tükörbe. Ösztöntől vezérelve nyitottam ki a szekrény ajtaját és vettem elő Drew borotválkozó felszerelését. Kivettem a pengét és hármat húztam vele a csuklómon. A vér azonnal szivárogni kezdett a sebből. A fájdalom majdnem felért avval, amit a lelkemben éreztem. Ez az egy éjszaka tett tönkre mindent.

-Mrs. Anderson!-hallottam meg a nevemet. Az órának vége volt csak én voltam a teremben.

-Elnézést kérek!-pattantam fel azonnal a székemből. Gyorsan felszedtem a cuccaimat és még Mrs. May előtt kimentem a teremből.  A füzetembe semmi nem volt leírva. Csak egy szakadt lap volt, amit tollam szakított át, amint egy végtelennek tűnő fekete lyukat firkáltam. Az érzéseimet.