2. fejezet Késés

Drága Olvasóim!
Hát itt a második rész Jenna életében. Őszinte leszek. Rengeteg ötletem van. És ha esetleg az elkövetkezendőkben úgy látnátok semmi érdekes nem történik, csak gondoljatok bele. Jobb húzni az időt, mint az első öt percben lelőni a poént. Ezért néz mindenki sorozatot. Abban is ki kell várni a csattanót.
Viszont nem hablatyolok tovább! Olvassátok szeretettel a második részt, amit remélem -ugyanúgy, mint az előzőt-megajándékoztok majd néhány kommenttel/pipával vagy esetleg fel is iratkoztok!
UI: Egy pár új modult is beújítottam oldalt, amit nézegethettek/használhattok! :) Ráadásul mellékeltem két karakterképet, hogy eltudjátok képzelni végül is nálam ki kicsoda.
XoLove Sophie

Jenna Anderson

Matthew Tailor

A mai nap is szokásosan úgy telt, mint a többi. Senki nem szólt hozzám, és én sem senkihez. A lenéző pillantások meg már általánosak voltak. Az ebéd szünetben egyedül ültem le a tálcámmal, amin a mai ebédem-pontosabban egy adag saláta-volt.

-Újabb egyedül töltött nap?-lépett oda az asztalomhoz valaki. Valaki? Fel sem kellett nézmem, tudtam, hogy szőke szörny és a csatlós bandája áll előttem.

-Szia Pamela!-erőltettem mosolyt az arcomra.

-Nem örülök, hogy így látlak!-sóhajtott drámaian. Csak nem sajnál?-Sokkal rosszabb kéne érezned magadat, azok után, ahogy viselkedtél.

-Viselkedtem?

-Lehet megterhelő a suli ribijének lenni, de majd hozzászoksz-mosolygott kedvesen, amit a körülöttünk lévők röhögéssel díjaztak.-Legyen szép napod!-köpte felém a szavakat, majd három utánfutójával tovább állt.

-Hogy az a...-kezdtem. Teljesen elment az étvágyam. A folytonos piszkálódások, megaláztatások... Kezdi ez az egész a tűrőképességem legvégső határát feszegetni. De már csak két óra, és vége ennek napnak. A szinte teli salátás tálamat kivittem és elindultam szekrényem felé. Az alapból szürke szekrényen már alig látszott a Szajha felirat, hála takarító kedvességének, aki tudtán kívül a segítségemre bocsátotta a festék/grafiti lemosóját.

-Szép jó napot mindenkinek!-jött be az irodalom tanárunk, Matthew Tailor.-Jenna ülj le kérlek.-mosolygott rám. Bírtam Mr. Tailort. Neki a többi tanárral ellentétben nem lesajnáló, inkább bíztató volt a mosolya. Talán ez annak is köszönhető, hogy nem régóta van pályán, mindössze huszonöt éves. Nem én vagyok az egyetlen, akinek kedvenc tanárai közé tartozik. Mondjuk velem ellentétben sokan a külseje miatt vonzódnak hozzá, én azt szeretem, hogy szeretettel adját az irodalom szépségét, ami ezáltal érdekesebb és izgalmasabb lesz a tantárgy.

-A mai napra valami különlegeset hoztam.

-Képzeljük!-ordította be az egyik seggfej a hátsó sorból. Azt hiszem Ryan volt az. Igen, az a Ryan volt az, aki felvette a részeg éjszakámat, majd feltöltötte a netre. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy tönkrement az életem. Mr. Tailort viszont nem igszán érdekelte a seggfej beszólás, zavartalanul folytatta tovább az órát.

-Pszt Jenna! Hé Jenna!-meglepetten fordultam hátra. Valaki komolyan hozzám beszél? Megfordultam.

-Tessék?-Jordan ült mögöttem. Hát ez meg mit akar?

-Beszélhetnénk?-suttogta. Azt hittem ott helyben elküldöm a picsába. A fejembe a legnagyobb sértésekkel áldottam meg a mögöttem ülő srácot, aki teljesen átbaszott. Viszont nem tettem. Csak egy amolyan Te most viccelsz? arckifejeéssel néztem rá, majd visszafordultam Mr. Tailor felé, aki már az első embreknek segített egy jelenlegi vers elemzésében.

-Jenna, kérlek.-bassza meg.-Jenna!-próbálkozott még egy párszor, de miután feltűnt neki, hogy nem figyelek, feladta. Próbáltam az óra további részére koncentrálni. Mr. Tailor ma tényleg jót hozott. Egy számomra eddig alig ismert országból hozott könyvet a mai órára. Azt hiszem Aranyember az eredeti címe. Magyarországon írták. A története meg valami fantasztikus! Izgatottan álltam fel kicsöngetéskor és dobáltam a könyveimet a táskámba.

-Tanár úr!

-Tessék?-fordult hozzám.

-Ön szerint honnan tudnám beszerezni ezt a könyvet?-látszólag meglepte a kérdésem, de egyből elmondta, hogy ő elsősorban antikváriumokban keresgélne, utána pedig az interneten nézne utána a szerzeménynek.

-Köszönöm!-úgy látszik ez a könyv a mai napom fénypontja.

-Jenna?

-Igen?

-Minden rendben van?-nem válaszoltam.-Jenna?

-Nem értem mire gondol a Tanár úr.-nem mondhattam el. Ha elmondom több ember élete is tönkremehet. Szenvedtem. Ez tény. De n vagyok spicli.

-Jenna-túrt bele a hajába.-Tudom min mész keresztül. Tudom. Én is voltam diák.-csak méztem.-De ez nem állapot! Mindennek van határa. és nem szeretném, hogy a végsőkig kelljen menned.-avval kiment teremből. Zavartan álltam. Nem tudtam mit mondani. Nem gondoltam volna, hogy tanárok is tisztába lehetnek a helyzetemmel. Feldúltan mentem ki a teremből. Az utolsó órám etika volt, de egyáltalán nem tudtam koncentrálni. A gondolataim folytonosan visszakanyarodtak ahhoz, amit Mr. Tailor mondott.

Mikor hazaértem nem volt otthon senki. Hanna dolgozott, de amint érzékeltem nem soká ő is végzett. Felmentem a fürdőbe. Az elmúlt hetekben szokásommá vált áztatni a testemet, egyből miután hazaérek. Ilyenkor legalább senki sincs még itthon és nyugodtan hagyhatom, hogy a víz leáztassa rólam az egész napos nehézségeket. Óvatosan levettem a ruháimat és a tükörbe néztem. Fogytam. Igaz sokan nem vették észre, de számomra érzékelhető volt az enyhe különbség. Soha nem voltam kövér, szó sincs róla. A súlyom mindig megfelelő volt, teljesen megfelelt a normál testalkat kategóriának. Viszont egyre jobban érzékelhetőek lettek a bordáim vonalai, ami talán az "Alig eszek, mert idegileg felbasznak" jelenlegi helyzetnek lehet az oka. Viszont ez a legkevesebb gondom most. Bemásztam a forró víz-hab egyvelegbe és elgondolkoztam. Mi változott tulajdonképpen a bál óta? Alig volt bármi is. Soha nem voltam a Pamela féle népszerű lányok leszármazottjai, de mindig voltak barátaim. Ott volt Lindsey, aki szigorúan tartott ettől a fajta ribanc életmódtól, annak ellenére, hogy pompon lány volt, akiknek ugye azért bőven akad a hírnévből. Őt elvesztettem. Viszont rengetegen maradhattak...volna. Hiszen a szakkörök és az iskolán kívüli elfoglaltságaim miatt sokakkal találkoztam, de úgy látszik ezek felszínesek voltak... Egy kósza könnycsepp gurult le az arcomon. Nem volt sok mindenem... De mindez épp elég volt ahhoz, hogy mindent elveszítsek.

Vacsoránál Hanna örömtelien mesélt a mai napjáról. Számomra érthetetlen okból imádta a munkáját, rendezvényszervező volt. Tudom furán hangzik ez az állítás, de könyörgöm, ez a munka nem csak a bulikról, hanem a könyörtelen stresszről is szól. Ráadásul nem egyszer gondolták már úgy az emberek, hogy Hanna lefarag némit a fizetéséből, ha máshogy engesztelik ki. Nők, férfiak egyaránt. Szerintem ez undorító! Mert annak ellenére, hogy a nagynéném egy kimondottan dögös, festett szőke poénos és laza csaj, nem megy bele az ilyenekbe.

-Holnap nem tudom mikor jövök.-tette le a pizza szeletét. Említettem, hogy laza?

-Hogy hogy?

-Buli lesz és felügyelnem kell.

-Ez az amiről annyit beszéltél?-kezdett derengeni valami.

-Igen.-csillantak fel a szemei és egyből mesélni kezdte a részleteket. Emlékszem, úgy be volt zsongva, mint egy fiatal kamasz, mikor megkapta ezt a melót. Egy nagy LA-i cég vezető megbízásából dolgozott, aki állítása szerint olyan, mint a tökéletes Christian Grey, hát oké. Szóval valami piszok nagy buli, aminek tökéletesnek kell lennie.

-Biztos király lesz!-bíztattam, mert teljesen biztos is voltam benne. Nagyon fiatal volt, alig 33 éves, de ő az egyik legszuperebb nő, akit ismerek.

-Köszi. De veled mi volt ma?-igen. Ez az a téma, amit jobb elkerülni. Bármennyire imádom Hannát, nem mondtam el neki a Jordannel történteket és gondoskodtam róla, hogy a videót se lássa. Szegény mit tenne, ha megtudná? Egyszerre roppannánk össze. Így hát jöhetett a szokásos duma.

-Semmi nem volt.-vontam meg a vállamat. Egy ideig méregetett, majd eltolta a tányérját.

-Jenna. Miért hazudsz nekem?-azt hittem rosszul hallok.

-Ezt hogy érted?

-Mi van Lindseyvel? Régen olyan jóban voltatok, most meg már nem is látom.-aggódó volt a tekintete.

-Hidd el minden rendben van, csak...sok a dolga.-találtam ki a legátlátszóbb hazugságot.-Elmegyek lefeküdni. Köszi a vacsit.-álltam fel. Nem volt sok kedvem ehhez a témához. Erősnek kell lennem és nem mondhatom el. mind a kettőnk miatt.

Másnap reggel kipattantak a szemeim. A függönyöm mögül fény szűrődött be.

Drew Peterson

-Mi a...?-dörzsöltem meg kissé még álmos szemeimet. Viszont egyből felébredtem, mikor megláttam, hogy az órám tíz percet jelez suli kezdésig.-A picsába!-rántottam le magamról a takarót és rohantam a fürdő irányába. Tudtam, hogy elkések, mivel a suli alapból negyed órára van házunktól, de az nem volt mindegy, hogy mennyit kések. Nem volt időm arra, hogy lezuhanyozzak és egy jól kidolgozott sminket is összerakjak, ezért csak gyorsan megmosakodtam és alapozón, szempilla spirálon és egy száj fényen kívül semmi szépség ápolási cucc nem volt rajtam.-Basszus basszus basszus-motyogtam mindvégig miközben magamra cibáltam a farmergatyámat. Nem hiszem el, hogy elaludtam! Ez annyira, de annyira nem jellemző rám! Azt várhattam volna, hogy Hanna felkelt, de mint tegnap este mondta ő már korán elment. Gyorsan belebújtam a fekete bakancsomba -amit még Lindseyvel vettünk a bál előtti kiárusításon- és lerohantam a szobámból. Legnagyobb meglepetésemre nem én voltam az egyetlen, aki késésben volt.

-Szia Drew!-köszöntem a nagynéném pasijának meglepetten, aki sietősen kötötte a nagy tükör előtt a nyakkendőjét.

-Szia Jenne.

-Jenna-javítottam ki. Vicces, hogy már lassan egy éve van a nagynénémmel, de még mindig nem tudja megjegyezni a nevemet.

-Ugye nem így akarsz elmenni?-nézett rám egy hatalmas mosoly kíséretében.

-Miért mi van velem?-néztem végig magamon, aztán leesett. Nagy sietségemben csak egy melltartó volt rajtam. Pólót csak akartam felvenni.-A picsába!-ordítottam. Á kicsit sem lesz idegrohamom. Gyorsan felvettem egy pólót és ellenőriztem mindenem megvan e, vagy jobban szólva minden rajtam van-e.

-Elviszlek!-mondta Drew, mikor újra lecsattogtam a lépcsőn.

-Köszi.-ez az, már nem kések annyit. Bár már öt perce becsöngettek, ha kocsival megyünk csekély öt perc alatt beérek, ami szintén csak tíz perc késés.

-Jössz már Drew!-hol a fenében van?

-Nyugi van szöszi!-csitított.

-Tudod, hogy semmi közöm a szőkékhez!-csattantam fel. Nevetve bezárta az ajtót és beszálltunk a kocsiba.

-Attól még találó.

-Kösz!-őszintén örülök, hogy ilyen jól szórakozik rajtam. Fellélegeztem, mikor végre elindultunk. Forgalom már nem igen volt, hiszen a legtöbben már vagy dolgoztak vagy pedig a sulipadot koptatták.

-Te miért késel?-törtem meg a csendet.

-Elaludtam. Te?

-Szintúgy.-vontam meg a vállamat.-Kösz, hogy elhoztál.-szálltam ki a kocsiból. A suli előtti tér üres volt.

-Nincs mit!-intett egyet.-Vigyázz magadra!-intett nekem, majd kigurult a suli elől. Nagy levegőt vettem. Szükségem is lesz rá, hogy túléljem ezt a napot. Is.